Arancini

30-60 perc
Közepes
Közepes
Magas

Elkészítés

Az alaplevet felmelegítem, a bort egy pohárba kimérem. A rizottónak való rizst egy vastag aljú (szendvicstalpú) serpenyőbe öntöm és közepes láng mellett hagyom, hogy átmelegedjen. Amikor már kézmeleg a rizs, akkor hozzáadom a bor felét, majd elkezdem finoman kevergetni. Ahogy a rizsről elfő a bor, úgy adok hozzá egy merőkanálnyi alaplevet, majd ahogy ez is elfő, jöhet a következő. Közben folyamatosan kevergetem a rizst, s az alaplé fűszerezésétől függően sóval, borssal ízesítem. Amikor már az összes alaplevet és a maradék bort is elhasználtam és a rizs elkészült, akkor egy nagyobb tepsiben vagy fémtálcán kiterítem, s hagyom, hogy langyosra hűljön. Amíg hűl a rizs, addig a gorgonzolát felkockázom, a mozzarellagolyókat pedig elfelezem, egy tálba kiöntöm a lisztet, egy másikba a morzsát készítem elő, s egy közepes méretű tálban elhabarom a panírozáshoz elengedhetetlen tojásokat. A rizsből vizes kézzel gombócokat formálok, majd a közepüket megtöltöm sajttal, s kétszer alaposan bepanírozom őket. Amikor az összes gombóccal kész vagyok, akkor egy serpenyőben ujjnyi olajat hevítek, s folyamatos mozgatás mellett aranybarnára sütöm a rizsgombócaimat.

vissza a listára