Kacsamell Aszalt Szilvás Lilakáposztával, Cukkinihabbal

30-60 perc
Közepes
Közepes
Átlagos

Elkészítés

A vékony csíkokra vágott lilakáposztát és a szeletelt vöröshagymát karamellizált cukorban lepirítjuk. A hagymával kezdjük, majd egy kicsivel később rátesszük a káposztát is. Sózzuk, borsozzuk, ízesítjük ecettel, majd vörösborral, esetleg kevés vízzel felöntve fedő alatt félig puhára pároljuk. Ekkor adjuk hozzá a darabolt aszalt szilvát és készre főzzük, de úgy, hogy a káposzta is kicsit roppanós maradjon. A cukkinit feldaraboljuk, sózzuk, borsozzuk, kakukkfűvel együtt húsalaplében puhára főzzük és lecsöpögtetve pépesre turmixoljuk. A tejszínt kemény habbá verjük és a langyosra hűtött cukkinivel összekeverjük. Tálalásig hűtőben tartjuk. A kacsamelleket sózzuk, borsozzuk, majd forró serpenyőben kérget sütünk neki. 160 fokos sütőben 5-7 perc alatt rózsaszínre sütjük.

vissza a listára