Kapcsolódó műsor:

Piríts Rám!
1. évad 1. rész
Elkészítés
A tortillához egy nagy tálba szórjuk a hozzávalókat, és összegyúrjuk a vízzel. Ha túl kemény a tészta adjunk még hozzá keveset.
8 részre osztjuk, gombócokat formálunk belőle, majd egyenként kör alakúra és papírvékonyságúra nyújtjuk.
Egy serpenyőt felhevítünk és oldalanként 1 perc alatt kisütjük. Akkor van készen, ha kissé felpúposodik, és barna foltok jelennek meg rajta.
Nyirkos konyharuhával letakarjuk a kész tortillákat, hogy ne száradjanak ki. Tálaláskor serpenyőben felmelegítjük.
A felcsíkozott halat alaposan sózzuk be egy tálban.
A sörtésztához keverjük össze az alapanyagokat, és hagyjuk a pulton néhány percet állni.
Közben keverjük össze a krémet. A majonézt, a tejfölt, a lime-levet, a koriander felét, valamint a jalapeñót tegyük egy kis tálba, és dolgozzuk össze, ha kell, ízesítsük sóval. Felhasználásig tartsuk a hűtőben.
Melegítsünk kétujjnyi olajat egy mélyebb serpenyőben. Bundázzuk és süssük pirosra kb. 4 perc alatt a halszeleteket: amikor már serceg az olajba cseppentett sörtészta, a halcsíkokról minden nedvességet itassunk le papírtörlővel, mártsuk a tésztába, csöpögtessük le a felesleges masszát, és – legfeljebb 4-5 darabonként egyszerre süssük ki. Szedjük papírtörlőre, és azonnal sózzuk.
Tálaláskor, az avokádót pucoljuk meg és szeleteljük fel.
Egy tacóra szedjünk salátakeveréket, fektessük rá az avokádószeleteket, szórjuk meg szeletelt lilahagymával, majd helyezzünk rá 4-5 bundás haldarabot. Locsoljuk meg a krémmel, és szórjuk meg a friss korianderrel. Kínáljuk lime-gerezdekkel.