Laskagombás döner kebab

Elkészítés

A gombát vékony szeletekre vágjuk és befűszerezzük, majd összeforgatjuk az olajjal, és szétterítjük egy rétegben egy tepsin. 250 fokra előmelegített sütőbe tesszük és kb. 25 percig sütjük, hogy ropogós legyen, de ne száradjon ki. Közben bepácoljuk a hagymát: nagyon vékonyra szeleteljük, és ráöntjük az ecetet. Összeforgatjuk a finomra aprított petrezselyemmel, és állni hagyjuk. A szószhoz a paradicsomkonzervet egy kisebb lábasba tesszük, és sűrűre főzzük. Közben hozzáadjuk a harisszát és egy kevés cukrot, majd a végén citromlével, sóval, borssal ízesítjük. A káposztát vékonyra szeleteljük, és enyhén sózzuk. A pitát kettévágjuk, és kissé megpirítjuk. Tálaláskor erre halmozzuk a káposztát, a fűszeres, sült gombát, a chiliszószt és a savanyított hagymát.

vissza a listára