Kapcsolódó műsor:
Tv Paprika Magazin
3. évad 1. rész
Elkészítés
A kelleveleket vékony csíkokra vágjuk, összekeverjük a sóval, és jól belemasszírozzuk. A lencsét bő, sós vízben puhára főzzük, ügyelve, hogy ne főzzük túl, egyben maradjanak a lencseszemek. Leszűrjük és félretesszük. Egy serpenyőben felhevítünk egy kevés olajat, rádobjuk a feldarabolt póréhagymát, és lepirítjuk, közben sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a durvára darabolt mandulát, és ezt is lepirítjuk. Mindent a sózott kelhez adunk, és összekeverjük. A serpenyőbe vajat teszünk, és óvatosan megpirítjuk a szeletekre vágott fokhagymát, éppen csak addig, amíg illatozni kezd. A vajjal együtt a salátához adjuk. Hozzákeverjük a főtt lencsét és a feldarabolt olívabogyót is. Ha van sóban eltett citromunk, a húsát kikaparjuk, és az öntethez keverjük, a héját pedig vékony szeletekre vágjuk, majd a salátához adjuk. Ha nincs ilyen citromunk, finomra reszelt citromhéjat is adhatunk hozzá. Az öntet hozzávalóit összekeverjük, és a salátához adjuk. Azonnal is fogyaszthatjuk, de ha 1-2 órát a hűtőben pihen, még finomabb lesz.