Gránátalmás-zöldséges lencsesaláta kacsamellel

Elkészítés

A beáztatott lencsét főzzük meg babérleveles, fokhagymás vízben. Csak a végén sózzuk, hogy ne lassítsuk a folyamatot. Vigyázzunk, hogy ne főzzük szét, maradjon kicsit harapható. Folyamatosan ellenőrizzük. Szőrjük le, hűtsük langyosra. Egy kisebb edényben forraljunk két deciliter vizet, adjuk hozzá a cukrot, fűszereket és az ecetet. Forraljuk 4-5 percig, majd leszűrve öntsük a lencsére. Keverjük el, forgassuk hozzá a felaprított paprikákat, a hagymát és a zöldfűszerek kétharmadát. Sózzuk, borsozzuk ha kell. Így, langyosan is fogyasztható de jót tesz neki 2-3 óra pihenés a hűtőben. Alaposan összeérnek az ízek. Tálalás előtt keverjük hozzá a gránátalma magjait és a maradék friss fűszereket.
A sütőt melegítsük elő 190 fokra. A kacsamell bőrét egy éles késsel óvatosan írdaljuk be, a húst ne vágjuk meg. Sózzuk, borsozzuk. Egy serpenyőt forrósítsunk fel, bőrös felével lefelé tegyük rá a melleket, csökkentsük közepesre a láng erejét és 4-5 perc alatt süssük aranybarnára a bőrt. A kisült zsírt öntsük le alóla. Tegyük 8-10 percre a sütőbe, majd letakarva pihentessük 3-4 percig. Szeleteljük, a salátával tálaljuk.

Szatmári Feri receptje

(Fotó: Sándor Katalin)

vissza a listára