HAGYMÁS ROSTÉLYOS KROKETTEL

Elkészítés

A hagymás rostélyoshoz a vöröshagymákat megpucoljuk, majd fél centi vastag szeletekre vágjuk, karikáira szedjük és megforgatjuk a lisztben. 180 fokos olajban aranybarnára sütjük. Majd tálalásig 130 fokos sütőbe tesszük száradni, hogy ropogós maradjon.
A hússzeletek mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, és 2 evőkanál olajon, forró serpenyőben 30 másodpercenként forgatva médiumra sütjük. Ezután a hagyma mellé tesszük a húsokat, a 130 fokos sütőbe, 7-8 percre.
A serpenyőbe, amiben a hús sült, beleöntjük a fehérbort, és feloldjuk benne a letapadt sült részeket, pár percig forraljuk, és a serpenyő folyamatos mozgatása közben beledobjuk és felolvasztjuk benne a hideg vajat. Hozzáadjuk a mustárt, majd ha felforrt, kész is a mártás.
A kroketthez megpucoljuk és egyforma kockára vágjuk a burgonyát, majd enyhén sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, krumplinyomóval összetörjük és hagyjuk langyosra hűlni. A tojásokat kissé felverjük, a krumplihoz adjuk, majd hozzáadjuk a lisztet és fokozatosan adagolva a tejet is. Sózzuk borsozzuk, hozzáadjuk a petrezselmyet, és simára keverjük a masszát. Ha túl lágy, keverünk még bele egy kevés lisztet. 10 percig pihentetjük. Közben felmelegítjük az olajat és kanállal beleszaggatva aranybarnára sütjük a kroketteket.

vissza a listára