SAJTSZUFLÉ MUSTÁRMÁRTÁSSAL ÉS VAJBAN PIRULT PIRÍTÓSSAL

Elkészítés

A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
4 db szufléformát kivajazunk és megszórunk reszelt parmezán sajttal. A formák peremén 1 cm vastagságban végighúzzuk az ujjunkat. Az előkészített formákat a hűtőbe tesszük.
Egy lábasban felolvasztunk 3 evőkanál vajat, hozzáadjuk a lisztet és kicsit lepirítjuk, de nem hagyjuk megbarnulni. Folyamatos kevergetés közben hozzáadjuk a tejet és csomómentesre keverjük.
Alacsony lángon, folyamatosan kevergetve felforraljuk és sűrűre főzzük. Sóval, borssal ízesítjük. Lehúzzunk a tűzről, egy kicsit hagyjuk elhűlni, majd hozzákeverjük a mustárt, a csilit és a tojások sárgáját. Simára keverjük.
A tojásfehérjét egy csipet sóval könnyű habbá verjük, majd a hab egyharmadát a besamelhez keverjük, hogy fellazítsuk.Hozzáadjuk a reszelt sajtot.
A maradék tojásfehérjét is beleforgatjuk, ügyelve, hogy ne törjük össze a habot.
Az előkészített formákat kivesszük a hűtőből, elosztjuk benne a sajtos masszát, ügyelve, hogy a peremen ne töltsük túl!
Előmelegített sütőben 25 percig sütjük. A sütőből kivéve azonnal fogyasztjuk.
Egy serpenyőben felolvasztunk 2 evőkanál vajat, ráteszünk 2 szelet kenyeret és 2-3-szor megforgatva aranybarnára pirítjuk. A kenyereket félretesszük.
A serpenyőbe tesszük a mártáshoz a finomra aprított mogyoróhagymát, puhára pároljuk, majd felöntjük a borral. Beforraljuk a felére, hozzáadjuk a mustárt és a tejszínt és sűrűre főzzük. Sózzuk, borsozzuk, ha kell. A finomra aprított metélőhagymát csak a végén adjuk hozzá.

vissza a listára