Hagyományos angol trifle

Elkészítés

Elkészítés:
Tegyünk 750 g fagyasztott nyári gyümölcsöt egy lábasba 200 g porcukorral és 1 liter vízzel, és forraljuk lassú tűzön. 2 percig főzzük, majd kikanalazunk 6 evőkanál gyümölcsöt és 150 ml gyümölcslevet. A maradék gyümölcsöt tovább főzzük, kb. 5 percig. Közben 9 lap zselatint hideg vízbe áztatunk, hogy megpuhuljon. A megfőtt gyümölcsöt botmixerrel pépesítjük, majd szitán átszűrjük egy nagy tálba, és átnyomkodjuk a pépet, hogy csak a héja és a magvak maradjanak, ezeket kidobjuk, a folyadékot félretesszük. A zselatinból kinyomkodjuk a felesleges vizet, az átszűrt gyümölcsléhez adjuk és feloldjuk. Hagyjuk kihűlni, majd tegyük a hűtőbe, amíg majdnem megdermed. Elkészítjük a pudingot 75 g pudingporból, 1,2 liter tejből és 50 g porcukorral, hogy igazán sűrű krémet kapjunk. Letakarjuk nedves sütőpapírral, amíg lehűl. A babapiskótát egy nagyobb üvegtál aljára tördeljük, ráöntjük a félretett gyümölcsöt és levet, valamint a sherryt. Ráöntjük a sűrű pudingréteget, kicsit hagyjuk bőrösödni, majd óvatosan rákanalazzuk a szintén hideg zselét és a hűtőbe tesszük fogyasztásig. A habtejszínt, 1 teáskanál vaníliakivonattal és 2 ek. porcukorral habbá verjük és a trfile tetejére kanalazzuk, vagy nyomózsákból kinyomjuk.

vissza a listára