Kapcsolódó műsor:
Tv Paprika Magazin
5. évad 17. rész
Elkészítés
A húsos, füstölt szalonnát (jófajta, lehetőleg házi, vagy kistermelői legyen, ne túl sós) kb. félcentis csíkokra szeleteljük, majd lábasban, lassan, kíméletesen kiolvasztjuk a zsírját. Ha nem sül ki belőle elegendő zsiradék, akkor kb. 1 evőkanál zsírral pótoljuk ki. Hozzáadjuk a felszeletelt hagymát, és üvegesre dinszteljük. Ekkor félrehúzzuk a tűzhelyről, rászórjuk a pirospaprikát, átkeverjük. Hozzáadjuk a vékonyra gyalult édeskáposztát (nem szükséges előtte besózni és kinyomkodni!), a hosszanti csíkokra vágott zöldpaprikát, összeforgatjuk. A paprika vastagabb, húsos legyen, akár lehet egy-egy kaliforniai paprikával is keverni. Jöhet hozzá a feldarabolt paradicsom is (ízlés szerint, lehet hámozva, vagy hámozatlanul), valamint a felkarikázott, félcsípős kolbász. Ekkor sózzuk, borsozzuk, óvatosan, mert a szalonna és a kolbász is eleve sós. Fedő alatt, kb. 20 percig főzünk együtt mindent, ha szükséges, 0,5-1 dl vizet öntünk alá (ez függ a zöldségek és a paradicsom víztartalmától is). Akkor finom, ha a káposzta és a paprika is még kissé ropogós, vigyázzunk, hogy ne főzzük túl. Amikor szinte teljesen elkészült, akkor csomómentesre keverjük a tejfölt, hozzámerünk egy keveset a szaftból, elkeverjük, majd a lecsóhoz öntjük, ezzel már csak néhány percig főzzük, de nem forraljuk. Aki csípősen szereti, készítheti részben csípős paprikából, vagy tálaláskor adhat mellé csilit. Az eredeti receptben nem szerepel, de kimondottan jól áll neki a friss kapor is.