SERTÉSSZŰZ COLBERT MÓDRA

Elkészítés

A sertésszüzet sózzuk, borsozzuk.
Egy nagyobb serpenyőben, amit be tudunk tenni a sütőbe, 1 ek olajon körbepirítjuk. Majd 180 °C-os sütőben 5 percig sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni.
A gombát megmossuk, finomra vágjuk, majd a vajban megdinsztelt finomra vágott hagymára tesszük, sózzuk, borsozzuk és addig hevítjük, amíg a leve el nem forr és pirulni kezd. Lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a felvert tojásokat és összekeverjük a finomra vágott petrezselyemmel.
A kelkáposztát leveleire szedjük.
Egy nagy lábasban vizet forralunk, beletesszük a sót, fokhagymát, köményt és ebben a lében leforrázzuk a kelleveleket (2 perc).
Kiszedjük, lecsepegtetjük, majd ha kihűlt, a levél erezetét kivágjuk és összeállítjuk a hústekercset.
Néhány szelet pármai sonkát kiterítünk, ráfektetjük a kelkáposztát, megkenjük a gombapéppel, végül pedig ráfektetjük a húst és az egészet szorosan feltekerjük, spárgával megkötözzük.
Áttesszük egy hőálló edénybe és 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük. A sütőből kivéve pár percig pihentetjük, végül felszeleteljük és párolt rizzsel kínáljuk.
A rizst átöblítjük, lecsepegtetjük.
Egy fedővel is rendelkező serpenyőbe öntjük az olajat, felhevítjük, majd rádobjuk a rizst és fehéredésig pirítjuk. Sózzuk, felöntjük vízzel és fedő alatt puhára főzzük.
Frissen pirított petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

vissza a listára