Sült kelbimbó főzelék

Elkészítés

A kelbimbókat félbevágjuk, és a fokhagymagerezdekkel együtt rátesszük egy sütőpapírral bélelt tepsire. 180 fokra előmelegített sütőben 20−25 perc alatt aranyszínűre sütjük. Közben a hagymát vékony szeletekre vágjuk, és kevés olajon párolni kezdjük, a burgonyát pedig kockára vágva puhára főzzük. A megsült kelbimbó harmadát félretesszük, kétharmadát a finoman megpirított hagymához adjuk és magos mustárral ízesítjük. Felöntjük a zöldségalaplével, sózzuk, borsozzuk, és pár percig rotyogtatjuk az egészet, míg teljesen megpuhul. A főtt burgonyát is a kelbimbóhoz adjuk, és egy botmixer segítségével az egészet szép krémesre pürésítjük. Végül hozzákeverjük a hideg vajat. Igény szerint további zöldségalaplével állítjuk be a megfelelő állagot.

A hússzeleteket egy kicsit kiklopfoljuk, sózzuk borsozzuk. Egy serpenyőben kevés olajat hevítünk, beletesszük a húst, mellé dobunk néhány vékonyra szeletelt fokhagyma gerezdet és hirtelen kisütjük őket. Amikor minden oldaluk szép aranybarna, kivesszük a hússzeleteket, félretesszük. A serpenyőbe 1 dl alaplevet öntünk, fellazítjuk a lesült húsdarabkákat, egy kevés mustárral ízesítjük a mártást és 1-2 teáskanál hideg vajjal tesszük fényessé és ezzel sűrítjük is egy kissé.

A félretett sült kelbimbókat a krémes kelbimbópürére helyezzük, mellé szórjuk a sült fokhagymákat is, végül pedig kevés friss petrezselyemmel és finom olívaolajjal díszítjük. A sült húst mellé kínáljuk.

vissza a listára