Túrógombóc

Elkészítés

Gombócok: a túrót egy keverőtálba rakjuk, a tojásokat szétválasztjuk és a sárgájukat a vajjal együtt belekeverjük a túróba, egyúttal összetörve azt. Kissé sózzuk, hozzákeverjük a búzadarát.

A tojásfehérjét habbá verjük, és óvatosan elkeverjük a túrós keverékkel. Így legalább egy órára vagy egész éjszakára a hűtőbe tesszük pihenni.

Egy nagy lábasban vizet forralunk. Ha felforrt, beletesszük a sót.

Megformázzuk a gombócokat és a gyöngyöző vízben kifőzzük. Miután feljönnek a víz tetejére, még 2 percig kell főzni, és akkor vannak készen. Egy gombócot érdemes próbaképpen kettévágni, hogy lássuk, teljesen átfőtt-e.

Morzsa: egy serpenyőben olvasztani kezdjük a vajat: Amikor gyöngyözik, beleszórjuk a morzsát és olykor keverve megpirítjuk.

A morzsát a kész gombócokra szórjuk. A tejfölt kikeverjük a porcukorral és a gombócok mellé kínáljuk a lekvárral együtt. Tehetünk még az asztalra a porcukorból, hogy mindenki ízlése szerint tegyen a gombócokra.

vissza a listára